Telephelyeink

Elkészült a kéthengeres Fiat motor

Hír megjelenése: 2009.12.31
2010-re ígérik az új, 900 köbcentis motort, amely akár a kisebb négyhengereseket is kiválthatja a Fiat palettáján. Az új motort első körben az 500-as és a Panda kapja meg, de később akár a nagyobb modellekbe is bekerülhet. Úgy tudjuk, egyáltalán nem lesz gyenge, a feltöltés nélküli változat is 65 lóerő körüli csúcsteljesítményt nyújt, míg a kétféle turbós kivitel 80 illetve 105 lovas lesz. Ugyanakkor fogyasztásban és szén-dioxid-kibocsátásban veri a manapság használt, hasonló teljesítményű 1,1, 1,2 és 1,4 literes négyhengereseket, és vagy 20%-kal könnyebb is azoknál. Az összes változat a komplikált, de hatékony Multiair szelepvezérlést kapja. A kéthengeresnek rengeteg előnye is van: egyrészt jóval kevesebb alkatrészből áll, mint akár a legegyszerűbb négyhengeresek, így olcsó gyártani, másrészt a turbós változatoknak köszönhetően széles teljesítmény-skála fogható be vele, így igen nagy darabszámban készülhet.
Ha az új kéthengerest szolgálatba állítja a Fiat, azzal összesen háromra csökkenhet a cég által használt benzinmotorok száma: a kis 900-as, valamint az 1,4 és 1,8 literes négyhengeres turbómotorok teljesen lefedik a 65 és 230 lóerő közti teljesítmény-tartományt, ami tovább csökkenti a gyártási költségeket.

Elolvasom a cikket..

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk