Telephelyeink

A Ford ‘RoadSafe’ rendszer

Hír megjelenése: 2021.09.27
A Ford ‘RoadSafe’ rendszere a hálózatba kapcsolt autók technológiájával mutatja meg az autósoknak, hol leselkedik rájuk veszély.


Miközben iskolába visszük a srácokat, munkába megyünk vagy a heti nagybevásárlást intézzük, jól ismerjük azokat az útszakaszokat, ahol jobban kell figyelnünk, sőt gyakran inkább el is kerüljük ezeket a helyeket, hogy még véletlenül se keveredjünk veszélyes szituációba.

A Ford most kifejlesztette az új ‘RoadSafe’ koncepciót, ami figyelmezteti a vezetőt a kockázatosabb helyekre, és ezt az információt a helyi hatóságokkal is megosztja, hogy tehessenek valamit ellene.

A Ford ‘RoadSafe’ technológiája egy intelligens algoritmus segítségével gyűjti a hálózatba kapcsolt járművekből és az utak mellé telepített érzékelőkből érkező anonim adatokat, illetve a baleseti jelentéseket, majd ezek alapján meghatározza, hol következhet be nagyobb eséllyel egy közlekedési baleset. Ez az információ megjelenik egy térképen, ahol a rendszer a veszély mértékét is meghatározza, és figyelmezteti erre az autósokat.

“Minden városban vannak olyan helyek, ahol nagyobb a balesetek valószínűsége, például mert nem megfelelőek a közlekedési táblák, kátyús az út vagy mert a forgalom már rég meghaladta a kereszteződés áteresztő képességét. A Ford most meg tudja mutatni, hol találhatók ezek a helyek, hogy a vezetők itt fokozott figyelemmel haladjanak át, a hatóságok pedig tudomást szerezzenek a folyamatos balesetveszélyről,” mondta el Jon Scott, a Ford Mobility projektvezetője.


Mindenki számára biztonságosabb utak.

A ‘RoadSafe’ digitális eszköz négy évnyi kutatás eredményeképpen született meg; a folyamat fontos része volt egy 20 hónapos kormányzati támogatású projekt, amelyben az Oxfordshire megyei önkormányzat mellett részt vettek a Loughborough Egyetem és a Vivacity Labs mesterségesintelligencia-szakértői, illetve a londoni tömegközlekedési vállalat és az Innovate UK szakemberei.

A kutatás a londoni közlekedés elemzésével kezdődött, kijelölve a baleseti gócpontokat, és meghatározva, milyen lehetséges okok vezettek ott a közlekedésbiztonság romlásához. Az utolsó 15 hónapban a kutatást Oxfordshire-re is kiterjesztették, és ekkor már több mint 200, hálózatba kapcsolt személy- és haszongépjármű vett részt a kísérletben. A tőlük érkező adatok alapján készítette el a szakemberek csapata a ‘Kockázati besorolási térképet’, ami megmutatja a különösen veszélyes útszakaszokat.

Ezen a felületen ugyanúgy megjelennek a régebbi baleseti adatok, mint a ‘veszély-előrejelző’ algoritmusnak az egyes útszakaszokra vonatkozó besorolásai, amelyeket egy fejlett adatelemző technológia számol ki1. Az ‘Útszakasz veszély előrejelzés’ színekkel jelzi azokat a helyeket, ahol nagyobb valószínűséggel következhetnek be balesetek; piros szín mutatja a legmagasabb szintű veszélyt, és sárga a legalacsonyabb szintű kockázatot.

Az adatok összegyűjtéséhez a hálózatba kapcsolt járművek naplózzák a menet közben bekövetkezett eseményeket, többek közt a fékezéseket, a kormánymozdulatokat és a gyorsításokat, a Vivacity által az út mellé telepített érzékelők pedig követik a forgalom áramlását. A szenzorok a gépi tanulás algoritmusával érzékelik a veszélyhelyzeteket, miközben a kerékpárosok, gyalogosok és a hálózathoz nem kapcsolódó járművek mozgási mintáit is kielemzik. A szenzorok által továbbított adatok mind anonim információk, így az utak biztonságosabbá tétele nem sérti a személyiségi jogokat.


A járművekből és szenzorokból nyert adatok alapján sokféle veszélyhelyzet meghatározható, például azonosíthatók azok a helyek, ahol az autók túl közel haladnak el a kerékpárosok mellett; a rosszul elhelyezett buszmegállók, amelyek torlódásokat okoznak; vagy éppen a nem megfelelően megtervezett, átláthatatlan vagy zavaros útkereszteződések.

A vállalkozások és a flottaüzemeltetők számára a ‘RoadSafe’ algoritmus kifejezetten hasznos lehet, mert sofőrjeik így elkerülhetik a különösen problémás helyeket, vagy a rendszer figyelmezteti őket, ha veszélyes szakaszon autóznak, így kevésbé fenyegeti őket baleset, ami a fuvarozást is hatékonyabbá teszi. A nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt használható ‘RoadSafe’ jelentős mértékben csökkentheti a közúti balesetek számát.

A jövőben az ilyen jellegű technológiák az önvezető autókban is fontos szerepet játszanak majd. A járművek beépített érzékelőivel kombinálva ezek a rendszerek még hatékonyabban segíthetnek előre meghatározni a balesettel fenyegető helyeket és helyzeteket.

A Ford az Egyesült Királyságban, a Millbrook Tesztpályán szeptember 22-én megrendezett Cenex LCV eseményen mutatja be először a ‘RoadSafe’ rendszert.


Forrás: Ford

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk