Telephelyeink

Turbómotor és érintőképernyő az új családi Daciában

Hír megjelenése: 2012.06.06
Bemutatkozott a Dacia új egyterű autója, amely a Logan MCV helyét is átveheti a kínálatban. A Lodgy ötajtós karosszériája 4,5 méter hosszú és 1,75 méter széles. Hétszemélyes változatban is kapni, ennek a harmadik üléssorán is találunk Isofix rögzítési pontokat, a hét ülés mögött 207 literes a csomagtartó. A harmadik üléssor összehajtható vagy kiszerelhető, ekkor öt üléssel már 827 literes a raktér. A kétüléses kialakítás esetén 2617 literes tér áll rendelkezésre. Utastere a legmodernebb a Daciák közül, találunk a kormánykerékre került kapcsolót és még 7 colos érintőképernyőt is a középkonzolon az opciós navigációs-multimédiás egységnek. Újdonság a sebességkorlátozó, valamint a műszerfal tetején a háromliteres rekesz, amely az alapmodellben fedetlen, a többinél fedéllel lehet becsukni. A fedélzeten több kisebb-nagyobb rekesz várja az úti holmikat. A Lodgy kínálatának újdonsága, hogy az 1,6 literes benzines szívómotor mellett már a Renault új, 1,2 literes, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, 115 lóerős TCe turbómotorjával is lehet választani. Az 1,5 literes, négyhengeres dCi dízelmotor is megtalálható a palettán, 90 és 110 lóerős teljesítménnyel. - forrás: auto2.hu

KÉPEK AZ ÚJ LODGY-RÓL
Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
+36 (23) 524 028
Nyitva tartás
Új- és használt autó értékesítés
H-P: 08:00-18:00
Szombat: 09:00-13:30
Vasárnap: Zárva
Szerviz
H-P: 08:00-17:00
Sz-V: Zárva

Visszahívást kérek


Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk