Telephelyeink

Ilyen lesz a következő Honda CR-V

Hír megjelenése: 2011.08.10
Itt az első hivatalos fotó a következő generációs Honda CR-V-ről. A kép a hivatalos megfogalmazás szerint egy tanulmányautót ábrázol, amely megmutatja milyen irányba indult a Honda az új CR-V tervezése kapcsán, de nem kell nagy géniusznak lenni, hogy belássuk, közel áll a sorozatgyártáshoz. Igazából semmi sincs rajta, ami ne kerülhetne piacra. A közlemény szerint a kocsi már év végén a kereskedésekbe kerül az USA-ban, míg Európába 2012 őszén érkezik. Az érkezése mindenképpen korai, hiszen a CR-V mostani generációját 2007-ben mutatták be, míg tavaly esett át a ráncfelvarráson, így igazából csak 2013-ban kellene piacra kerülnie a harmadik generációnak. Várhatón továbbra is csak a jobban felszerelt modellekben lesz széria a négykerék-hajtás, az egyszerűbb változatokban csak az első keréknek jut a motor nyomatékából. Európában kéttagú motorkínálatra lehet számítani, marad a 2,0 literes benzines és a 2,2-es dízel. - forrás: vezess.hu

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk