Telephelyeink

Ősszel jön a Honda Jazz Hybrid

Hír megjelenése: 2010.08.13
A korábbi híreknek megfelelően újabb hibriddel bővíti kínálatát a Honda. A japánok hibrid IMA rendszerét ezúttal a Jazz kapja meg, a hajtáslánc pedig megegyezik majd az Insight rendszerével. A Jazz legújabb változata a szeptemberi Párizsi Autószalonon tartja hivatalos premierjét.
A Honda nyilvánosságra is hozta a Jazz Hybrid első hivatalos képeit. A fotókon jól látszik, hogy a hibrid változat nem csak technikájában különbözik majd a hagyományos modellektől. A gyáriak felfrissítették a Jazz külsejét is. A legfeltűnőbb az új hűtőmaszk és az áttervezett első lökhárító, ám a tervezők a hátsó részt sem hagyták érintetlenül, a lámpák mellett itt is változik a lökhárító. Az utastérben új műszeregységgel találkozhatunk majd, valamint Európában először lehet bőrbelsővel is rendelni a Jazzt. A világos utastérről akár panoráma üvegtető is gondoskodhat. A legújabb Honda hibrid az Insight hajtásláncát kapja meg, így az 1,3 literes benzinmotorhoz egy elektromotor és CVT váltó társul, így a rendszer 98 lóerős és 161 Nm-es összteljesítményre lehet képes. Az átlagfogyasztás 4,0-4,5 liter között lesz, míg a Jazz Hybrid szén-dioxid kibocsátása 100 g/km alatt marad, ám a pontos részletekre még várni kell.


Elolvasom a cikket..

Munkatársaink

Kérjük válasszon márkát!
Kérjük válasszon telephelyet!


Kérjük válasszon telephelyet!
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk